A vízzáró vasbeton medencék jellemzője, hogy az egyéni igényekhez igazodik, az építtető elképzeléseinek megfelelően alakítható ki a medence alakja, mérete.
Ezeket a medencéket általában speciális uszodai csempével, vagy üvegmozaikkal burkoljuk, régebben esetleg festették, ezt a technológiát ma már nem alkalmazzuk. A szakszerűen megépített vasbeton medence a legtartósabb medenceszerkezet, ezeken a burkolat felújítására, cseréjére csak 20-30 évvel a megépítés után van szükség.
Vízzáró betonmedence építésénél az alábbiakra kell figyelni:
- falvastagság: 20 cm-nél vékonyabb faltól nem várható vízzáróság,
- megfelelő vasalás: ilyen típusú medencét csak a konkrét medencére elkészített vasalási terv alapján szabad építeni. A vasalás biztosítja a medence repedésmentességét, hiszen nem engedhetők meg hajszálrepedések sem.
- a beton bedolgozása: nagyon fontos a beton megfelelő tömörségű bedolgozása, ami gépi tömörítéssel, vibrátorral érhető el. Vibráláskor ügyelni kell a vasak közé fűzött gépészeti vezetékek, egyéb beépítő elemek épségére, illetve arra, hogy ne mozduljanak el.
- folyamatos betonozás: célszerű a medencét egy ütemben bebetonozni, annak érdekében, hogy elkerüljük a munkahézagok kialakulását. Ideális esetben a medence fenék- és oldallemezét egy napon öntik, ami a zsaluzás bonyolultsága miatt általában nem megoldható. Legtöbbször a fenéklemezt és az oldalfalakat eltérő időpontban betonozzák, ilyenkor törekedni kell rá, hogy az időeltérés ne legyen több néhány napnál, illetve a vízszintes- függőleges találkozásnál munkahézag tömítő anyagot (pl.: duzzadó gumi) kell alkalmazni.
A medencén burkolás előtt az alábbi munkákat kell elvégezni:
- felület kiegyenlítés: az elkészült vasbeton szerkezet felülete általában nem alkalmas arra, hogy közvetlenül burkoljunk rá, ezért a felületet ki kell egyenlíteni speciális anyagokkal, (pl.: MAPEI NIVOPLAN)
- vízzáró vakolat készítés: egy monolit beton szerkezeten az építés után később is keletkezhetnek apróbb repedések, amiken a víz elszivároghat ezeknek a szivárgásoknak a megelőzésére úgynevezett flexibilis vízzáró vakolatot hordunk fel a medence felületére, ami az esetlegesen kialakuló repedéseket át tudja hidalni (pl.: MAPEI MAPELASTIC).
- vízzárósági próba: burkolás előtt célszerű ellenőrizni a medence víztartását, ez a próba általában 5-7 napig tart, és érdemes ez időre a medencét egy fóliával letakarni. Ha kiderül, hogy a vízzáróság nem sikerült tökéletesen, a problémás helyeken javítható a szerkezet különböző módszerekkel (pl.: injektálás).
Burkolás:
- burkolóanyagok: a medence látványát a burkolat határozza meg. A burkolat lehet csempe, vagy üvegmozaik.
- szakember: nagyon fontos, hogy olyan burkoló szakember végezze a munkát, akinek van tapasztalata medence burkolásban, hiszen itt egyben nagyobb felületek vannak, mint egy konyhában vagy fürdőszobában, és esti megvilágításnál az esetleges egyenetlenségek nagyon látszani fognak, elrontják a látványt.
- csemperagasztó: a csemperagasztó kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy mindenképpen fagyálló, flexibilis ragasztóra van szükség, (pl.: MAPEI KERABOND)
- fúgázó anyag: a kivitelezők sokszor csak arra ügyelnek, hogy fagyálló, flexibilis fúgázó anyagot használjanak, viszont fontos kívánatos tulajdonság a savállóság. Ennek később nagy fontossága lehet, pl.: vegyszer túladagolásnál, de tisztításnál is alkalmazhatunk savas tisztító szereket. Lehetséges anyagok (pl.: MAPEI KERAPOXI).

Most már hazánkban is egyre gyakoribbak a fólia burkolatú, beton szerkezetű medencék. Ennél a típusnál a medence belső felületét PVC alapanyagú, UV stabilizált fóliával burkoljuk. A medence vízzáróságát a belső burkolat adja, így a betonszerkezettel szemben nincsenek olyan szigorú elvárások, mint egy vízzáró vasbeton medence esetén. A fólia vastagsága általában 0,75, és 1,5 mm. Az 1,5 mm-es fólia két rétegű, a két réteg között textilháló található, ami jelentősen növeli a fólia szakítószilárdságát. A fólia és a beton közé nem rothadó a geotextiliát helyezünk, ezzel a betonfelület kisebb egyenetlenségeit fedjük el.
A fóliaburkolatú medencék burkolatának élettartama 8-12 év általában, ez az időtartam gondos karbantartással meghosszabbítható, de hanyag medence kezeléssel le is rövidíthető. A felújítási munka kb. egy nap alatt elvégezhető, és általában csak a medenceperemet lezáró szegélyelemet kell megbontani, nem jár nagyobb építési munkával.
Ez a medence szerkezet kis segítséggel házilagosan is kivitelezhető.
Lehetőségek:
- ezzel a medenceszerkezettel is kialakíthatók egyedi igényeknek megfelelő méretek illetve formák, bár a tervezésnél gazdaságossági szempontból érdemes figyelembe venni a fólia tekercsek méreteit, így kevesebb hulladékkal végezhetjük el a fóliázást.
- lehetőség van lépcsők, gyermekmedence részek, vagy ülőpadok kialakítására, a sekély részeken csúszásmentes fóliát kell alkalmazni.
Amire a kivitelezésnél figyelni kell:
- medence szerkezet: elkészíthető zsaluzott vasbetonból, illetve zsalukő szerkezettel. Az építés előtt érdemes kikérni egy statikus tervező szakvéleményét.
- felület kiegyenlítés: a szerkezet elkészülése után a medence felületi egyenetlenségeit ki kell javítani. Nagyon fontos, hogy az oldalfalak egyenesek legyenek, a függőleges és vízszintes találkozások derékszöget zárjanak be. Ha ez nem sikerül pontosan, a fólia a felületen meggyűrődhet, ami jelentősen rontja a medence esztétikai értékét. A kiegyenlítő vakolat nem tartalmazhat meszet, mert a talajnedvesség hatására lehullik!
Fóliázás:
- fólia kiválasztás: két vastagságú fóliatípusból választhatunk: 0,75, ill. 1,5 mm vastag. A választásnál figyelembe kell venni, hogy a vékonyabb fólia jóval kedvezőbb árú, viszont nyúlékonysága miatt könnyebben előfordulhat, hogy meggyűrődik. A két fóliatípus élettartama hasonló (8-12 év), nagyban függ az igénybevételtől (napsütés, klór, nyilvános használat, stb.).
- kivitelezés: a fóliaburkolat készítése a fóliacsíkok összehegesztésével történik. A fólia a medence peremén van rögzítve, a medencében a víz a falhoz nyomja, kifeszíti a burkolatot. A fóliázás nagy szakértelmet igényel, csak szakemberrel végeztesse!
- ma már sokféle mintájú (márvány, mozaik, stb.) fóliaburkolat létezik. Kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy pl.: egy mozaik mintás fóliaburkolat nem olyan lesz, mint egy üvegmozaikos medence, mert az íveket nem tudja a fóliaminta úgy követni, mint ahogyan az üvegmozaikot lehet beszabni. De természetesen így is szép medencék készíthetők.

A polipropilén medence szerkezet is igen kedvelt Magyarországon. A szerkezet 6 mm vastag, kék színű, UV stabil polipropilén lemezből készül hegesztéses eljárással. A felületük érdesített, a csúszásveszély elkerülése érdekében.
A medenceszerkezet szilárdságát felületkezelt szénacél, vagy polipropilén zártszelvény váz biztosítja. A medence vízszintes és függőleges oldalainak találkozását extruderes hegesztéssel készítjük ezáltal nagyobb szilárdságot, biztonságosabb vízzárást érünk el. Tetszőleges méretben (kb. 8 m hosszig), szabálytalan formában is megépíthető. Nagyobb méretet nem javaslunk, mivel a lemez nagyobb fesztávolságon behullámosodhat, így a medence veszíthet esztétikai értékéből.
A polipropilén medencék élettartama várhatóan 10-14 év. Ez idő után a medence felújítása a szerkezet teljes cseréjével történhet, ami esetenként jelentős bontási munkákkal járhat, illetve ki lehet fóliázni. Festéssel sajnos nem javítható, mivel ez egy anyagában színezett lemez, nincs olyan festék, ami megtapad a felületén.
Telepítés:
- aljzat: a medence alá 15-20 cm vastag kavicságyra 20 cm vastag vasalt, teljesen vízszintes aljzatbetont kell készíteni. A medencét erre a betonlemezre telepítjük.
- oldalfal: a szerkezet telepítése és a gépészeti csövezés után egy kb. 20 cm vastag földnedves betonnal körbe kell önteni a teljes magasságig.
- perem kialakítás: a medencét egy 15 cm széles peremmel gyártjuk, ami 5 cm magas, ez alá be lehet futtatni a körbe vevő térburkolatot, ekkor a medencénk 5 cm-rel kiáll a burkolt síkból, vagy teljesen besüllyeszthetjük, és a peremre is burkolhatunk.
Lehetőségek:
- alak: kialakítható téglalap, kör, vagy vese alak is a mélység azonban egyező kell hogy legyen.
- lépcső, ülőpad is elhelyezhető a medencében, tetszőleges formában, illetve a gépház is kialakítható saját anyagából.
Amikre figyelni kell telepítéskor:
- a fogadó gödröt akkorára kell ásni, hogy telepítéskor egy ember elférjen a föld és a medence között a csővezetékek felszereléséhez.
- a betonlemez készítésekor ügyelni kell, hogy a beton teljesen vízszintes legyen, mert a medence szerkezet merevségéből adódóan nem tudja követni az egyenetlenségeket, így repedhet, el is törhet!
- betonozáskor ügyelni kell, hogy a medencében a víz mindig magasabban legyen, mint a beton szintje, így nem fordulhat elő, hogy benyomjuk a medence oldalát!
Fém palástú-fóliás medence
Ez talán a legelterjedtebb medence típus. A medence vázát egy horganyzott acél palást adja, amiben egy előre gyártott UV stabil, PVC fóliabélés van. Ennél a típusnál meghatározott méretek és formák vannak alapvetően három alakot gyártanak: ovális, nyolcas, és kör alakú. A mélységük is meghatározott: 1,2 és 1,5m. A mérettartomány 4-5 m-től 15 m-ig terjed, mintegy 40 féle változatban. A medencét kétféle vastagságú fóliabéléssel gyártják: 0,6, illetve 0,75 mm. A fólia várható élettartama 8-12 év, az igénybevételtől (napsugárzás, klór, terhelés, stb.) jelentősen függ. Az acélpalást élettartama várhatóan 2-3 fólia élettartamnak felel meg. A fóliabélés cseréje kb. egy napos munka.
Tulajdonságok:
- előre maghatározott méretek és formák választhatók.
- nem készíthető lépcső, illetve ülőpad
- gyors, egyszerű telepítés, az építőmesteri munkák akár házilag is kivitelezhetők az általunk adott telepítési utasítás alapján.
Telepítés:
- aljzat: a medence alá 15-20 cm vastag kavicságyra 20 cm vastag vasalt, teljesen vízszintes aljzatbetont kell készíteni. A medencét erre a betonlemezre telepítjük.
- oldalfal: a szerkezet telepítése és a gépészeti csövezés után egy kb. 20 cm vastag földnedves betonnal körbe kell önteni a teljes magasságig. Az ovális típusnál az egyenes oldalakon egy zsalukő támfalat kell építeni, a telepítési utasításban meghatározott mérettel.
- a telepítést minden esetben bízza szakemberre, így biztosan elkerülheti hogy gyűrött legyen a fóliája, vagy szivárogjon a medencéje!











Spacentrum főoldal | Szolgáltatások | Letöltések | Honlaptérkép | Kapcsolat
Copyright SpaCentrum Kft. 2008